Székhelyszolgáltatás 2014 ….

A székhelyszolgáltatás, székhelyszolgálat jogi alapjai nem változnak 2014-ben sem. Ezen nem változtat az új Ptk. 2014. március 15-i hatálybalépése sem.

Sokszor felröppen a hír: a hatóság nem engedik az adott új évtől  székhelyszolgáltatás, virtuális székhely intézményét, és igen, kiderül mégis csak engedik, mert nem tehetnek mást.

A székhelyszolgáltatás intézményét megtiltani nem lehet, nem célszerű, ez működik – sok helyen igaz szervezettebb keretek között – a fejlettebb nyugati üzleti világban is. Nem a székhelyszolgálat intézményével van probléma, hanem sokszor az ahhoz kötődő – több szolgáltatónál fellelhető – ügyfelek “üzleti” tevékenységével. Nem a székhelyszolgáltató csal áfát, számláz fiktíven, ehhez a székhelynek semmi köze sincsen. Elővéve a legrosszabb verziót feltételezve, hogy megszűnne a székhelyszolgáltatás, mint olyan (kérdés egyáltalán egzaktul, hogy definiálnák ezt) sem szűnnének meg a csalások, maximum szívességet kérve ismerősöktől, esetleg idegenektől nem egy olyan helyre jegyeztetnék be a céget ahol sok van, hanem olyan helyre, ahol talán egy sincs, mondjuk egy kispénzű nyugdíjas, vagy alkalmas ismerős lakásába. Ez mitől jobb? Semmitől – rosszabb.

Székhelyét tegye nyugodtan 2014-ben is székhelyszolgáltatást nyújtó céghez, különösen, – ha nincs külön adminisztrációja, és mégis szeretne figyelni a leveleire, és szereti a szervezett kereteket. Egyre kiemeltebb ez a már nem működő, tevékenységet már nem végző cégekre, ilyenkor havi néhány ezer forintból megoldható a teljes adminisztráció, felesleges, postán töltött sorban állás is nélkülözhető, úgy, hogy a felelősség az a másik félé.  Figyeljen arra kifejezetten, hogy melyik székhelyszolgáltató céggel szerződik, ebből kifolyólag komoly kára, legyen az közvetlen bírság, netán közvetett üzleti kára származhat. Nézze meg alaposan kivel szerződik! Üljön le akár a szolgáltató cég tulajdonosával néhány mondat erejéig beszélgetni, higgye el sokat jelent!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.